HTML

Művészeti Akciócsoport

Ódium, mint valaminek a kellemetlen következménye, átka. A lét ódiumaként létrejött kérdésfelvetések, válaszok jelennek meg itt. Nemcsak azok, melyeket e művészeti csoport mutat meg akcióival, hanem a jelen művészeti életében részt vevők akciói is. Időnként a múlt merész művészeinek, gondolkodóinak a tettei, gondolatai is.

Indavideó

Utolsó kommentek

Keresés

Friss topikok

Linkblog

Blogajánló

Archívum

Feedek

XML

2. akció: Az önélmény kirakata - mi történt az utolsó kirakatban/1

Ódium-art 2009.10.12. 19:51

Az önélmény kirakata - mi történt az utolsó kirakatban/1

parafrazis.blogspot.com
 
A nézők A szerelem mint önélmény című előadásunk utolsó, összegző történetét kihagyták önélmény bóklászásuk közben. Beszámolóikból, beszélgetéseikből, ölelésükből kimaradt Simán Éva online kamaradrámája. Voltak, akik egyben szerették volna látni a darabot, nem döntöttek egy történet mellett, ezért eltávolodtak a kirakatoktól és kísérletet tettek arra, hogy az emberi képesség maximumára emeljék térérzékelésüket, azaz az egymástól jókora távolságra lévő kirakatokat egyben értelmezzék. Voltak, akik a képet nézték, egy képet, megfosztva magukat a hang- és a szöveg élvezetétől, aztán kevesen, akik elcsíptek egy-egy momentumot, majd máshonnan egy másikat, s az elkapott pillanatokból rakták össze saját színházukat. Voltak, akiknek sikerült a belső térbe jutniuk, s biztosan megszerzett helyükről már nem tudtak szabadulni, így ugyan teljességében élvezhették a hangot, a képeket és a szöveget, és a kifejezetten belülre komponált ajándéktörténeteket, de semmit nem hallottak és láttak Simán Éva ’önélmény peep-show’1-jából. Levált a történet a történetről, önálló egységet teremtett. Épp ezért lehetőséget adunk az odiumart.blog.hu olvasóinak arra, hogy megtudják, valójában mi történt az utolsó kirakatban. Ki volt az a nő, aki megpróbálta megosztani azt, ami megoszthatatlan, egy szerelem történetét. A szereplő valós időben ’közvetítette’ előadását, bejegyzéseit közösségi oldalakon jelenítette meg a webkamera és emailek segítségével. A dokumentált, aktuálisan zajló jeleneteket azonnal föltöltötte a parafrazis.blogspot.com-ra. Real-time fogadta a telefonokat, közölve, hogy épp előadása van, mellyel alapos zavart keltett a vonal másik végén lévőkben. I’m online írta, mondta, nyomta az éterbe, magára maradottságát az interneten próbálta pótolni, kapcsolatot kívánt és akart létesíteni virtuális nézőivel, hiszen az önélmény drámáját igen kevesen akarták hallani, látni annál inkább figurái formaváltozásai alatt, azaz vetkőzései-öltözései alkalmával. Hullámokban lepték meg, törtek rá a nézők, fotósok, videósok a magányos szerelem-feldolgozó-rohamát élő online-aktivistára, míg a többi kirakat előtt folyamatosan villogtak a vakuk. A már menthetetlenül a virtuális világba zárt szerep ilyenkor megszakadt, és az étek nélkül maradt fekete özvegy rájuk emelte történetekkel teli tekintetét. Ez önmagát eszi, szól a kép, önmagát zabálja, a szerelem mint önélmény magát fogyasztja el. Úgy, mint a beszélgetésből az utcára szivárgó nézők és szereplők, ahogy fölnéztek a csivitelésből, föl a kirakatban maradt nőre, nem szóltak neki, hogy véget ért az előadás? – kérdezték, pedig a nő csak visszatért, vissza az idejébe, hogy folytassa az előadást, addig, míg az Írók Boltja összehúzható vaskapuját be nem zárták mögötte.  Addig, míg a Liszt Ferenc tér egyik padján egyre összébb húzva magán könnyű anyagú nyári ruháját, frissen előadásra borotvált, harisnya nélküli, még mindig csodaszép bokáját, vádliját és combjait fázósan összedörzsölve, írta, írta a szövegeit. Kereste társait az időben, és az énélmény megosztásának reményében élt, szépen, udvariasan, egy cseppet sem követelődzve várta online társai felbukkanását.
A szerelem nem megosztható – megoszt, a facebook első híre ez. 28 másodperc, 50, 4 perc, 12. Megosztható, jött az üzenet.
     
1. Simán Éva szakkifejezése, még: kulturális peep-show 
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Címkék: ágens írók boltja simán éva függetlenek éjszakája a szerelem mint önélmény önélmény im online az önélmény kirakata

Szólj hozzá!

A véletlen mint ódium - újrateremtés

Ódium-art 2009.10.11. 10:17

A véletlen mint ódium - újrateremtés

A szerelem mint önélmény előadáson az Írók Boltjában
 
Debreceni tapasztalatainkból kiindulva, úgy gondoltuk, hogy az immár mítosszá nemesedett Szegecses figuráját újrateremtjük egy budapesti előadásunk alkalmával. Szerepét a kirakatokban látható események kommentálásában, az előadás sajátos értelmezési kísérleteiben, később a szereplők és a nézők Menza-i találkozásakor egy ártatlan, azonban színházi berkekben járatlan és faragatlan fiatalember folyamatos kommunikációs kísérleteiben határoztuk meg. A Menza étterem galériáján az előadás után kérdéseket lehetett feltenni az épp ott rendelő dr. Vizi János sexológus, pszichiáternek, kérésünkre ő nyitotta a sort, értelmezési segítséget kérve a szakembertől. Érdekes mód a budapesti előadáson, bár többen voltak, akik tudtak a debreceni esetről, senki nem gyanakodott generált történetre. A nézők helyre tették a fiút, kiküldték a mobilon üzengető, és mindenre rákérdező álrezonőrt. Sőt, mikor megbízottunk szerepét tovább játszotta, kiabálás kerekedett, s kiebrudalták a boltból. Az ÁlSzegecses természetesen nem hagyta magát, megpróbált ismét a figyelem középpontjába kerülni, nem sikerült. A szerepét hihetetlen természetességgel és hitelességgel játszó Nimród Lacit egész egyszerűen negligálták a nézők. A budapesti előadáson Szegecses ’megbukott’, nem jutott főszerephez és a nézőkkel történő találkozásunkkor meg sem említették ezt az incidenst.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Címkék: debrecen alternatív ágens írók boltja függetlenek éjszakája a szerelem mint önélmény xv. debreceni daszsz a véletlen mint ódium nimród laci

1 komment

A véletlen mint ódium Miklós Melánia kritikus, dramaturg történetének a tükrében

Ódium-art 2009.10.10. 20:05

Miklós Melánia:

Véletlenek összjátéka

Avagy amikor a megfigyelő a gyanútlanság áldozatává válik, végül saját (nem létező) farkába harap
 
(pro-történet)
Ott kezdődött, hogy ez volt a fesztivál harmadik napja, s minden on- és off programot figyelembe véve, este tizenegykor a hatodik előadásra várakoztunk a Vojtina Bábszínház előtt. Peer Krisztiánnal folytattunk épp diskurzust – persze csak a fesztivállazaság szellemében – az előzőleg látottakról, végre felpörgött a fesztiválhangulat, nem siettünk be. Néhányan álldogáltunk tehát a színház előtt, amikor megjelent a furcsa alak. Fekete bőrdzseki, bakancs, láncok és szegecsek, tupírozott haj, bizonytalan mozgás, opálos tekintet, s mindezt ellensúlyozandó: provokáló tolakodás, hogy „Mi van? Mit vártok? Milyen buli lesz? Belépős?” Valaki odaszól neki, hogy „Színház.”, és hogy „Már nincs jegy.” Tényleg elég feltűnő lehet, hogy éjjel nyitva a bábszínház, fut át az agyamon, végül is ő van itthon. Kicsit szorongva megyek be az épületbe, remélem, lekopott, nem kell a balhé. Még mindig várakozunk a folyosón, néha körbenézek, de nem látom. Közben Peer optimista szkepticizmussal fejtegeti, hogy mit gondol Ágens színházáról, én az előadás ismeretében rejtélyesen bizonygatom, hogy meg fog lepődni, nem az lesz, amire számít.
Szinte utolsóként megyünk be a terembe, tépik az ajtóban a jegyet, nem is értem, minek, mindenki ismerős már, fesztiválközönség. Körberakták a nézőteret, oldalra indulunk el, ennek előre örülök, mert a MU-ban, ahol játsszák az Irát, nem így van; fesztiválspecifikus perspektíva, új rálátás. A következő sorrendben vonulunk be: Peer, VA, én, KO, JT, amikor észreveszem, hogy ott a punk. Mögöttünk, a sor legszélén, izeg-mozog, izgatottan telefonál. Leülünk, van valami papír a széken, nem is nézem, elborul az agyam, hogy minek szedték a jegyet, ha ezt meg beengedték. Közben mindenki leült, Ágens még nyomja a műbalhét a közönséggel és a stábbal, hogy ráengedtek bennünket, amikor ő még nincs kész. Érzem, hogy baj lesz, felállok – kockáztatva Ágens beszólását, hogy mit járkálok, ha már bejöttem, ő kezdené az előadást –, s jelzem a technikusnak, hogy idegen elem van a térben, csináljon valamit. A. megnyugtatna, hogy az csak egy költő, őt ismeri, vele nem lesz baj. Mondom neki, hogy nem Peerről van szó, őt én is ismerem, hanem aki mögötte ül. Nem történik semmi, visszasietek a helyemre, Ágens beszólását megúsztam, megtettem, amit kell, kezdődik az előadás.
A punk fel van pörögve, megszólítottnak érzi magát, egyfolytában pofázik, telefonál, a vonal túlsó végére közvetíti az előadást, hallom a kérdéseket, hogy „Mi a szar ez? Hol vagy?”, hallom a választ: „Operában.”; közben lökdösi Peert, nyomkodja füléhez a telefont, végül odahúzza mellé a székét. Megpróbálok elfeledkezni róla, le is csendesedik egy időre, ám a csúcspontokon újra akcióba lendül: hörög, énekel, szórakoztatja magát, kommentál. Nézem a földre festett mandalát, de csak azt jár az eszemben, hogy mi lesz itt még, messze nem a legdurvább résznél járunk. Biztos vagyok benne, hogy Ágens jól le fogja reagálni a helyzetet, ha muszáj, ám amikor a köldökzsinórt elvágó nagykés az emberünk előtt landol, az ő kiszámíthatatlanságától félni kezdek. A játszók is egyre dühösebbek – Philipp Gyurin érezhető a leginkább, akinek arcát erotikusan félelmetessé torzítja a düh, és miközben nem lép ki a szerepéből, a dobolásnál nemcsak a faszerkezetet veri szét, hanem a fémvödröket is, éppen előttünk.
A nézőtéren is egyre nagyobb a nyugtalanság, többen tekingetnek felénk, ML egy adott ponton feláll, én is jelzem A.-nak, hogy gáz van, mire ő bekúszik a sorok között, és leül a punk mellé. Innentől viszonylagos csendben zajlik az előadás. A tapsrendnél a színészek néznek bennünket, Ágnes már majdnem kiér, amikor visszaszól a punknak, hogy „Rossz voltál.” Végre felállhatunk, feszülten odasúgom KO-nak, hogy ötven ember küzdött a dühével az előadás alatt egy idióta miatt, és nem igaz, hogy nem lehetett volna csinálni valamit. Közben az is eszembe jut, hogy mekkora véletlen és milyen szép, hogy ez egy Ágens-előadáson, és éppen a dühről szólón történik meg.
 
(rekontra)
Peer eufóriában jön oda hozzám, hogy a punk ugye az előadás része, mert ez volt a legjobb élménye, igazi színház, ahogyan végig nem tudta eldönteni, beépített szereplő inzultálja-e, amire neki reagálnia kell, vagy sem. Többen győzködjük, hogy nem volt az, nem hiszi el, ilyen teátrálisan és jól nem lehet spontánul reagálni egy soha nem látott előadásra. Azt hitte, ez a meglepetés.
A színházbüfében folytatódik a vita, közmegegyezésre felhívom Ágenst, hogy mondja el az igazat, ki is hangosítom a társaságnak a választ, hogy nem, nem volt beépített.
Kis megnyugvást követően a kedélyeket a punk megjelenése borzolja újra fel: A.-val jön le a büfébe, s egyetlen dolog tűnik fel rajta, a nyugodtsága és a kitisztult tekintete. KO bepörög, hogy nála a diktafon, csináljunk vele interjút, jó anyag lenne a következő rádióadáshoz, amelybe Ágenst hívtuk meg beszélgetni. Mindnyájan ellenezzük, Peer, JT és én is – talán attól tartunk, ha kiderülne az igazság, elveszítenénk az eldönthetetlenségből adódó izgalmakat.
 
(szubkontra)
Hazafelé tartunk, amikor a gyanú kígyaja hirtelen bekúszik az agyamba. Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Pedig Ágens következő projektjének felkért megfigyelője vagyok, s egyébként is annyit tudok – a Szigeten előadott Paradicsom óta –, hogy Ágens előadásain valamilyen meglepetésre számíthatunk. Muszáj elmondanom a titkot, megesketem KO-t, hogy csak neki, a lényeget úgysem tudom, elég az, hogy megrendezett akciókról van szó, Ódium-art jelszóval. O. előhúzza zsebéből a papírkát, amire az előadás alatt ráültünk: a blogoldalt reklámozó névjegykártya. Ez az, megrendezett akció volt, s éppen nekem nem jutott eszembe!!!
Filmszerűen pörgetem vissza az eseményeket, minden apró jel bizonyíték. A punk megjelenése a bábszínház előtt időzített volt; úgy jutott be, hogy csendben elvegyült, a jegyet is azért szedték, hogy őt beengedjék; A. ezért nem vitte ki a teremből; provokálása valóban feltűnően teátrális volt; Ágensék azért néztek a tapsrendnél bennünket, hogy rájöttünk-e; a „Rossz voltál!” mondat is gyanúsan megengedő; az operatőr a terem szemközti sarkából vette a történéseket, a punk helye ide volt kijelölve; azért jött le A.-val a színészbüfébe, mert haverok; a tekintete is kitisztult; Ágens hangja a telefonban furcsa volt, amivel biztosan nekem akarta jelezni, hogy hogy kérdezhetek ilyen hülyeséget, persze, hogy beépített volt, de ezt nem fogja – főleg kihangosítva – mindenkinek bejelenteni…
Már épp ott tartok, hogy próbálom azonosítani a két megfigyelőt. Egyetlen ember ült szemben velünk, aki szóba jöhet: PL, akivel Ágens előző nap megbeszélte, hogy majd beszélgetnek. Láttam, ahogyan előrehajolva figyelte az emberünket egész előadás alatt, néha attól féltem, átgörkorizik a mandalán és kiszedi mellőlünk. Hát akkor ezért figyelt úgy! A másik csak JT lehet, tudom, hogy ő tud az Ódium-artról, s rajtam kívül ő bizonygatta a legmeggyőzőbben, hogy a punk nem az előadás része volt.
Beindult a lavina, KO-val gyártjuk az elméletet – egy pillanatra már ő is gyanús, hiszen délután interjúzott Ágenssel, biztosan tudott a dologról, azért kellett nekem intézkedni előadás előtt, ő meg sem mozdult; interjúzni is ezért akart a punkkal, de közben hagyta lebeszélni magát, mert tudta, minden kiderül… Neki én vagyok gyanús, védem magam, és közben észre veszem a nem fogadott hívást, Ágens keresett. Hát persze, hogy elmondja, a punk beépített volt! Izgatottan hívom vissza, de azt mondja, azért jött le utánunk a büfébe, hogy elmeséljük, mi történt – mert, higgyem el, nekem megmondaná, nem volt beépített!
Nem hiszem el. Az volt. Alig tudok elaludni a kételytől.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Címkék: szemle debrecen ira alternatív szegecses ágens színházi ódium art miklós melánia ágens társulat madák zsuzsanna xv. debreceni daszsz philipp györgy a véletlen mint ódium ódium

4 komment

A spontaneitás művészete avagy a véletlen mint ódium

Ódium-art 2009.10.09. 21:53

A spontaneitás művészete, avagy a véletlen mint ódium

A debreceni Szegecses esete
(DASZSZ 2009. Ágens Társulat: IRA)
 
Csakúgy, mint eddig, az Alternatív Színházi Szemlén, Debrecenben is úgy kezdtem az IRA című előadásunkat, mintha a nézők megleptek volna, s kérdőre vonom a beengedőket illetve a helybéli technikusokat, a színházi apparátushoz tartozókat. Tudom, nehéz állni a sarat. Egyrészt ilyenkor keresetlen és természetes módon áramlik belőlem a düh, másrészt minden lehetséges helyben született asszociációt és humorforrást felhasználok a tétova, majd sokszor visszabeszélő, a ’már megint az Ágenssel van baj’ alap attitűdöt képviselő nézőknek. E düháradatba beszállt egy odatévedt fiatal punk, ki, saját, később tett vallomása szerint, még nem járt színházban. Végigkommentálta az előadást, kérdéseket tett fel a nézőknek, a mobiljával képet és filmet rögzített, amit azonnal megosztott, majd megvitatott a barátaival. Gyakorlatilag élőben közvetítette és dokumentálta az Ira-t. Fontos dramaturgiai pontokon dramaturgiailag pontos megjegyzéseket tett.  Aznap éjszaka többször csöngött a telefonom, kérdéseket tettek fel az eseménnyel, kapcsolatban, éjjel kettőkor jött az utolsó és kétséget nem ismerő telefon, Miklós Melánia dramaturg állította, hogy ő tudja, hogy ez a társulatom Ódium-artos akciója volt, hiába mondok bármit is, összerakta a képet és nem csak ő, hanem többen is biztosak abban, hogy az egész zavaró műveletet, én szerveztem. Nem én szerveztem. A sors lökte elém.
Megjelent egy kritika, Az alternativitás mindenkié címmel, mely egésze e történetre építi a XV. Debreceni Alternatív Színházi Szemle összefoglaló elemzését. Majd egy másik (Szobaszínházon innen, kőszínházon túl), mely szintén fontos és megemlítendő elemnek tekinti a punk (Szegecses) magánakcióját. Ez érdekes, Az állam őreinek a nevelése Ódium-artos akciónkkal is kapcsolatos (1. akció), kérdéseket vet fel. Mi az, ami fölkelti a tömegek figyelmét? Ugye egy véres incidens felkelti a tömegek figyelmét? Ugye egy punk fiú renitens kommunikációs tréningje felkelti a tömegek figyelmét? Pro-kontra, idehúz, majd odahúz. 'A kutyára! Észre se vesszük, hogy egészen megtisztítottuk államunkat, amelyről épp az imént mondtuk, hogy ledér életet folytat.’1
Ágens
  
1. in Platón: Állam
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Címkék: szemle művészet sors ira alternatív szegecses ágens színházi ódium art miklós melánia ágens társulat az állam őreinek a nevelése xv. debreceni daszsz az alternativitás mindenkié

Szólj hozzá!

2. akció: Egy felkért, külső megfigyelő, Kubinyi Rozina (11 éves) szemével/3

Ódium-art 2009.10.09. 11:21

III.

- Találtál-e az előadásban olyan elemet, amit az életedbe is szívesen beépítenél, vagyis használható tanulsága volt-e a számodra?

Hogyha hiányzik a szerelem, de nincs szerelmem, akkor is van megoldás arra, hogy hogyan dolgozzuk fel az érzéseinket.
 
- Szerinted mit takar, vagy fed ez a szó, hogy önélmény?
Az önélményt csak saját magunkkal tudjuk megosztani. Viszont ha egyesülsz a másikkal, akkor is önélmény marad. Akkor is, ha megosztod vele.
 
- Hogyan élted meg, hogy az egyik szereplőt az Anyukád jeleníti meg? 
Szerintem az Anyukám most négy önmagát játszotta el, nem pedig négy különböző nőt. Egyébként minden embernek legalább három karaktere van, nincs olyan ember, aki ne volna hol dühös, hol boldog, hol pedig szomorú.
 
- Az előadás utáni összejövetelből mi tartasz fontos momentumnak, ha volt ilyen?
Miközben áttereltek bennünket a Menzára, láttam, hogy a Madák Zsuzsi idézeteket osztogatott egy kőpadkán ülve, de alig-alig vették el tőle. Később már az idézetek a földön hevertek. Ha nem kell a kézből, vedd el a földről! Ez villant át az agyamon.
 
- Fontosnak tartod-e, hogy ilyen előadások létrejöjjenek?
Igen, mert egyrészt olyan, mint egy gyermekkori mese és az életből ki tud ragadni legalább egy estére. 
 
- Megnéznéd-e még egyszer ezt az előadást, vagy a társulat előadásában bármi mást?
Több előadást is szívesen megnéznék, de ez csak egyszer volt izgalmas, mert másodszorra tudnám, hogy a nézők le fogják tépni a kartonokat, vagy hogy mi lesz a vége az egésznek.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Címkék: ágens írók boltja simán éva függetlenek éjszakája a szerelem mint önélmény kubinyi rozina 2. akció

Szólj hozzá!

2. akció: Egy felkért, elméleti szakember, dr. Vizi János pszichiáter szemével

Ódium-art 2009.10.07. 09:03

Dr. Vizi János pszichiáter, sexológus felkért elméleti szakíró

’Az ők-élmény biztonságos és végtelen, az önélmény veszélyes…’
 
A kirakatba nem lehet belépni. Megnézhetjük elölről, hátulról – de belépni nem lehet. Mit tehet a néző? Megpróbál mégis behatolni a kirakatba – ehhez a papír letépkedése kevés. Bemegy hát az épületbe – de a kirakat onnan is zárt. Lezárja maga az elkülönült tér, az előtte ácsorgó tömeg, az egyik képből a másikba átcsapó hangok. Végül, ha mindezeken sikerülne is áthatolnia, a szereplők zárt kommunikációs-akciós tere feltörhetetlen akadály marad. Lehet újra meg újra nekifutni, vagy csalódottan odébb állni. Mint a viszonzatlan szerelemben.
 
Vagy bele lehet törődni a kívülrekedtségbe – vigyázat, ez nagyon más, mint a kirekesztettség, de az egy másik téma. Igen, mások önélményéből kívülrekedünk – bármit is jelez a helyesírás ellenőrző, a kívülrekedés nálam egy szó, önálló, egységes élmény... Elfogadhatjuk ezt az állapotot, járkálhatunk kirakatról kirakatra, gyönyörködhetünk a Kislány bájában, a nőkben, a férfiakban, a dalban, mindezekben együtt, Közben, vagy ezek helyett elmélkedhetünk a mondanivalóról, az esztétikum sajátosságáról, hasonló intellektuális elélvezetekről, vagy mindezek hiányáról. Sok-sok okos megállapítást tehetünk nézelődés, netán távozás közben. Ez már az életformává nemesült kívülrekedtség az értelmiseggnél: „Tudod, szerelemnek nem mondanám, a kapcsolatunk tulajdonképpen a közös értékeken alapul(t), a lényeg inkább egymás kölcsönös elfogadása, tisztelete (volt).”
 
Itt majdnem vége(?) a sántító hasonlatoknak, amit én a szerelem önélményének nevezek, az egy ilyen akció során nem (sem) élhető meg. Ahhoz nem elég a papírok letépkedése. Persze, aki már átélte korábban, felidézheti. Aki (majd)nem, azt kíváncsivá teheti. Talán. Bár ma nem nagyon kurrens az önélmény, jobban megy az ők-élmény. Inkább maradunk a kirakatok előtt, bámuljuk a szappanoperákat, valóságsókat. Műemberek műtörténetekben, műbalhékkal, műkönnyekkel, műmosollyal. Néha nem értem, hogy-hogy nem harsan föl a valódi röhögés. Hitetlenkedve nézem, az egyik bárgyúságsó közelít az ötezredik epizódhoz. Seherezádé „csak” ezeregy mesét mondott, szerintem időnként így is csak jóindulattal úszta meg a pallost…
A buszon is folyton arról olvasok az utasok bulvárságjaiban, hogy vv123toncsi újra bbpincsivel kavar, viszont tünci hiába fújatta föl a cickóit, asztaraszta elhagyta mégis. Vagy épp azért. Fogalmam sincs, kik ők, fényképről sem ismerem föl őket, pedig nagyon jó az arcmemóriám – de ha felismerném, akkor is, közöm?! Igazi magyar celebek – a Rottenbiller-utcaiakat nem ismerik már Kőbányán se és vice versa. Mire jók mégis? Ők adják az ők-élményt. Milliószám nézik őket a kirakatokban azok, akik a lassuló időben élnek. Mert csak keveseknek gyorsul az idő, a többség számára lassul, hiszen egész életükben nem történik semmi, illetve mindig ugyanaz. Körbe-körbe, szépen eljön a ma a tegnapra és ugyanaz lesz holnapra. Ugyanezt nézik a tévében is, ott is helyben jár a színesen kavargó szürke történet. A szereplők kicserélhetők, becserélhetők. Éppen a szürkeségük teszi őket alkalmassá arra, hogy silány életpótlékot adhassanak a kirakat nézőinek. Olyanok, mint bárki a Rottenbiller utcában, vagy éppen Kőbányán. Tisztelet a kivételeknek. Félreértés ne essék - nem a twc-ben, mert ott nincsenek kivételek - a rottenbiller-utcai és a kőbányai kivételekre gondoltam. A nemkivételek, míg emelt díjas sms-ben arra szavaznak, vajon toncsi vagy tünci esett át több barbisebészeten – nem veszik észre, hogy saját életük nincsen, nem volt, nem lesz. De nem is kell. Mint a fürkészdarázs lárvája, ami egy hernyóban kuszmászkodik föl s alá – de ők soha nem kelnek ki. Nekik nem is kell – a hernyó egyszer elfogy, de a szappan és a kuszmászkodás végtelen.
 
Na jó, de ezek csak a csacska nők! A férfiak, a komoly férfiak nem nézik ezeket a kirakatokat, nem eszik meg ezt a maszlagot. A komoly férfiak inkább a neten lógnak és pornóoldalakra recskáznak. Cybersex, villanypásztoróra. Beteljesül a macsó álom, miszerint nem lehet minden nőt megdugni, de legalább törekedni kell rá. Itt megkaphatsz mindenkit - magamhoz nyúlok, a kezem is erősen ráz(za). A cucc a monitoron csattan - halálbiztos fogamzásgátlás.
 
Az ők-élmény biztonságos, mert végtelen. Nem azért, mert messze fut, hanem azért, mert körbeér minden héten. A plázák vasárnap is nyitnak. Az önélmény veszélyes. Ha a szerelem – bármi – elmúlik, mert elmúlik, akkor is ott marad az én. És ha nem állt semmi másból, akkor ott áll üresen. Prométheusznak olyan feleséget teremtettek az istenek, aki csak akkor létezett, ha Prométheusz éppen ránézett. Ha levette róla a tekintetét, a semmibe foszlott. A trükk nem vált be – Prométheusz még nem szerette a szappanoperákat. Amikor egy fényes edény segítségével meggyőződött arról, hogy a nő a háta mögött széthullik, ellopta a tüzet az embereknek.
 
Vissza az önélményhez. Az önélményhez az élmény kevés. Akármennyi az adrenalin, ha nincs „ön(magam)” (self, Selbst, akármi), az egész elfolyik, a tüzes bor a homokba ömlik, a nő (férfi) a semmibe foszlik. Önmagunk az edény, ami felfogja a szerelmet. Személyiségfejlődés – mondja bölcsen a pszichiáter és a különféle lógusok (pszichoszocio, stb.) De csak az fejlődhet, ami létezik egyáltalán. A személyiségfejlődésben alapvető mechanizmus a mintakövetés – mondják megint csak bölcsen lógusáterék. Aki anyai mesék tején lóg, az akár túlléphet e mai kocsmán. De vajon hová lehet továbblépni tünciféle fémanyák szilikonján lógva?!
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Címkék: ágens írók boltja simán éva ódium art madák zsuzsanna médiaelmélet függetlenek éjszakája a szerelem mint önélmény 2. akció dr. vizi jános vizi jános

1 komment

2. akció: Egy felkért külső megfigyelő, Kubinyi Rozina (11 éves) szemével/2

Ódium-art 2009.10.05. 22:12

 A beszámolóra felkért személy kiskorú és az egyik kirakatot képviselő szereplő (Simán Éva) az Édesanyja, tehát a személyes kötődéseinek külön jelentősége van A szerelem mint önélmény című előadáshoz fűzött kommentjeiben.

 II.
  
- Figyelted-e a közönség reakcióit, és ha igen akkor mit tartasz említésre méltónak?
Szerintem, a felnőttek nem értették meg úgy, mint a gyerekek azt a jelenetet, amiben a kislány és a fiú szerepelt. Rajtam kívül volt még egy lány, aki szinte csak azt nézte. A felnőtteken nem láttam azt a tüzet és érdeklődést, mint amit a másik gyereken és magamon tapasztaltam.
 
- Volt-e külön olyan kirakat, amivel azonosulni tudtál?
A kislány és a fiú története keltett bennem ilyen érzést.
 
- Előadás közben milyen érzések támadtak fel benned, és mivel kapcsolatban?
Teljes mértékben megértettem azt, amit láttam, kivéve az Ágensék jelenetét.
 
- Mit gondolsz az egyedülálló nő kirakatáról? 

Anyukámat láttam blogolás közben, bár nekem ez nem volt újdonság, de azt levettem belőle, hogy az embert az álmaiból egyfolytában kirángatja a valóság.  Másnap ezt írtam az ő jelenetsorozatából: 

A valóság városában,
az álmok útján járok.
De mindig lerángatnak
a valós gondolatok.

 

Számomra csak anya jelenítette meg a szerelmet, mint önélményt, mert a többiek mind ketten voltak, csak ő volt egyedül. Bár láttam, hogy a kislány is egyedül küzdött a szerelmével.
 
 - Mit láttál a fiatalok történetében?
A gyerekekben van a legtöbb szerelem. Nekem ezt sikerült megérte-nem belőle. A szereplők egy játékot játszottak oda-vissza. A kislány közeledett, de a fiú két újjal visszatolta őt a falhoz. Ez folyamatosan ismétlődött és ez jellemezte a szerelemben való kitartást is.
 
- Van-e valami mondanivalód a szerelmes pár kirakatáról?
Az ott szereplő párról úgy tűnt, mintha valamiért nem lehetnének egymáséi, de azt a valamit mindig megszegik. Bár nem volt alkalmam teljesen követni őket.                      folyt.köv.  
                                                                                                   

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Címkék: ágens írók boltja simán éva madák zsuzsanna fogarasi gergely hományi péter boudny lídia függetlenek éjszakája szerelem mint önélmény kubinyi rozina 2. akció

Szólj hozzá!

1. akció: Egy kisfiú követi az eseményeket Az állam őreinek a nevelésén

Ódium-art 2009.10.05. 15:56

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Címkék: ágens simán éva ódium art 1. akció ágens társulat madák zsuzsanna évadnyitó színházi fesztivál fogarasi gergely platón az állam őreinek a nevelése

Szólj hozzá!

2. akció: Egy felkért külső megfigyelő, Kubinyi Rozina (11 éves) szemével/1

Ódium-art 2009.10.04. 18:59

A beszámolóra felkért személy kiskorú és az egyik kirakatot képviselő szereplő (Simán Éva) az Édesanyja, tehát a személyes kötődéseinek külön jelentősége van A szerelem mint önélmény című előadáshoz fűzött kommentjeiben.

- Az előadás címe milyen gondolatokat ébresztett benned?
A szerelmet nem csak ketten lehet élvezni, hanem valakiben egyedül, önmagában is keletkezhet ilyen érzés.
 
- Mit láttál az Írók boltja kirakataiban, mikor megérkeztél a Liszt Ferenc térre?
Sok ember tolongott a kirakatok előtt, de azok megszaggatott papírkartonokkal voltak lefedve. Voltak, akik a kamerájuk végét a lyukakon bedugták és voltak, akik a réseken kukucskáltak. Az anyám fejét láttam csak kikandikálni egy nagyobb résen és láttam, hogy idegesen törölgeti az ablakot egy spray-vel és egy ronggyal és úgy nézelődött, mint egy rideg szobor. Fogalmam sem volt hogy mi lesz ebből, majd papírtépések hangját hallottam. Akkor az utcán lévő emberek felfedték az üvegeket. Akkor odaszaladtam a másik három kirakathoz, hogy jobban lássam.
 
- Összhatásában láttad-e a kirakatokat, vagyis mind a négyet egyszerre?
Nem, mert egyszerre maximum kettőt tudtam nézni, és csak egyre tudtam figyelni. Egymás mellett három kép volt, a negyedik pedig elszeparálva volt a többitől és magasabban. Abban az Anyukám volt.
 
- A kirakatok jelenetei adtak-e számodra új információkat, vagy értelmezéseket ahhoz képest, amit eddig megismertél a világból?
Meglepetés nem ért, de azokat a dolgokat segített megérteni, amit éreztem már magamban máskor is, de még sosem gondolkodtam el rajtuk. Például olyan még nem történt velem, hogy nálam idősebbe vagyok szerelmes, de az a jelenet, ahol egy kislány és egy gitározó fiú volt, különösen megragadott.
 
- Láttál-e összefüggéseket a jelenetek között?
Mindegyik mást fejezett ki és mindegyik más oldalát mutatta meg a szerelemnek.                                               folyt.köv. 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Címkék: ágens írók boltja simán éva függetlenek éjszakája szerelem mint önélmény kubinyi rozina 2. akció

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása