’… gyakorlatilag megismerhetem a világot, amennyiben ismerem magam. Ha tudom, hogy én, hogy működöm, akkor azt is tudom, hogy te, hogy működsz. Olvasni tudok a gondolataidban, bízom az érzékelésedben, a viszonyaidban, s ha elég megengedő vagyok a pici hazugságokkal, s az elfedésekkel szemben, akkor kialakulhat valami köztünk. Amennyiben lezárt, hazug viszonyokkal találkozom, onnantól megszűnik az együttrezgés, nincs kommunikáció, jöhet a sejterjedés, meg a többi, ami kijár nekünk. (…) Ki az a bátor, aki beteljesíti önmagát? Azaz tökéletesen kinyílik, védekezés nélkül ön- és sors azonossá válik?
Ha tudom, hogy én hogy működöm, akkor azt is tudom, hogy a konyhás néni hogy működik, a közértes csaj és azt is, hogy a sarki cigányok mire vágynak. S akkor létrejön egy közös konszenzuson alapuló együtt élő technikánk. S lehet, hogy kicsit beljebb kell nyomjam a könyököm, hogy menjél már innen, ez nem a te területed, menj innen, s ha ez tisztán le van játszva, abból sohasem lesz konfliktus. Ha egyezést tételezek, abból nem lesz baj, ha a különbségeket erősítem, onnan jön a baj, az erőszak, a félelem, a megfélemlítés, az uralkodás. Akkor fölismerem a világ működését, amit időszakosan az ember képes e nélkül is átlátni, csak nagyon rövid ideig tart.
Mégis úgy tűnik, hogy ez nem működik.
Nem működik persze, mert az ember nem ismeri önmagát, fogalma sincs, kivel van dolga.’
Hományi Péter beszélget Ágenssel
Utolsó kommentek