Dr. Vizi János pszichiáter, sexológus felkért elméleti szakíró
’Az ők-élmény biztonságos és végtelen, az önélmény veszélyes…’
A kirakatba nem lehet belépni. Megnézhetjük elölről, hátulról – de belépni nem lehet. Mit tehet a néző? Megpróbál mégis behatolni a kirakatba – ehhez a papír letépkedése kevés. Bemegy hát az épületbe – de a kirakat onnan is zárt. Lezárja maga az elkülönült tér, az előtte ácsorgó tömeg, az egyik képből a másikba átcsapó hangok. Végül, ha mindezeken sikerülne is áthatolnia, a szereplők zárt kommunikációs-akciós tere feltörhetetlen akadály marad. Lehet újra meg újra nekifutni, vagy csalódottan odébb állni. Mint a viszonzatlan szerelemben.
Vagy bele lehet törődni a kívülrekedtségbe – vigyázat, ez nagyon más, mint a kirekesztettség, de az egy másik téma. Igen, mások önélményéből kívülrekedünk – bármit is jelez a helyesírás ellenőrző, a kívülrekedés nálam egy szó, önálló, egységes élmény... Elfogadhatjuk ezt az állapotot, járkálhatunk kirakatról kirakatra, gyönyörködhetünk a Kislány bájában, a nőkben, a férfiakban, a dalban, mindezekben együtt, Közben, vagy ezek helyett elmélkedhetünk a mondanivalóról, az esztétikum sajátosságáról, hasonló intellektuális elélvezetekről, vagy mindezek hiányáról. Sok-sok okos megállapítást tehetünk nézelődés, netán távozás közben. Ez már az életformává nemesült kívülrekedtség az értelmiseggnél: „Tudod, szerelemnek nem mondanám, a kapcsolatunk tulajdonképpen a közös értékeken alapul(t), a lényeg inkább egymás kölcsönös elfogadása, tisztelete (volt).”
Itt majdnem vége(?) a sántító hasonlatoknak, amit én a szerelem önélményének nevezek, az egy ilyen akció során nem (sem) élhető meg. Ahhoz nem elég a papírok letépkedése. Persze, aki már átélte korábban, felidézheti. Aki (majd)nem, azt kíváncsivá teheti. Talán. Bár ma nem nagyon kurrens az önélmény, jobban megy az ők-élmény. Inkább maradunk a kirakatok előtt, bámuljuk a szappanoperákat, valóságsókat. Műemberek műtörténetekben, műbalhékkal, műkönnyekkel, műmosollyal. Néha nem értem, hogy-hogy nem harsan föl a valódi röhögés. Hitetlenkedve nézem, az egyik bárgyúságsó közelít az ötezredik epizódhoz. Seherezádé „csak” ezeregy mesét mondott, szerintem időnként így is csak jóindulattal úszta meg a pallost…
A buszon is folyton arról olvasok az utasok bulvárságjaiban, hogy vv123toncsi újra bbpincsivel kavar, viszont tünci hiába fújatta föl a cickóit, asztaraszta elhagyta mégis. Vagy épp azért. Fogalmam sincs, kik ők, fényképről sem ismerem föl őket, pedig nagyon jó az arcmemóriám – de ha felismerném, akkor is, közöm?! Igazi magyar celebek – a Rottenbiller-utcaiakat nem ismerik már Kőbányán se és vice versa. Mire jók mégis? Ők adják az ők-élményt. Milliószám nézik őket a kirakatokban azok, akik a lassuló időben élnek. Mert csak keveseknek gyorsul az idő, a többség számára lassul, hiszen egész életükben nem történik semmi, illetve mindig ugyanaz. Körbe-körbe, szépen eljön a ma a tegnapra és ugyanaz lesz holnapra. Ugyanezt nézik a tévében is, ott is helyben jár a színesen kavargó szürke történet. A szereplők kicserélhetők, becserélhetők. Éppen a szürkeségük teszi őket alkalmassá arra, hogy silány életpótlékot adhassanak a kirakat nézőinek. Olyanok, mint bárki a Rottenbiller utcában, vagy éppen Kőbányán. Tisztelet a kivételeknek. Félreértés ne essék - nem a twc-ben, mert ott nincsenek kivételek - a rottenbiller-utcai és a kőbányai kivételekre gondoltam. A nemkivételek, míg emelt díjas sms-ben arra szavaznak, vajon toncsi vagy tünci esett át több barbisebészeten – nem veszik észre, hogy saját életük nincsen, nem volt, nem lesz. De nem is kell. Mint a fürkészdarázs lárvája, ami egy hernyóban kuszmászkodik föl s alá – de ők soha nem kelnek ki. Nekik nem is kell – a hernyó egyszer elfogy, de a szappan és a kuszmászkodás végtelen.
Na jó, de ezek csak a csacska nők! A férfiak, a komoly férfiak nem nézik ezeket a kirakatokat, nem eszik meg ezt a maszlagot. A komoly férfiak inkább a neten lógnak és pornóoldalakra recskáznak. Cybersex, villanypásztoróra. Beteljesül a macsó álom, miszerint nem lehet minden nőt megdugni, de legalább törekedni kell rá. Itt megkaphatsz mindenkit - magamhoz nyúlok, a kezem is erősen ráz(za). A cucc a monitoron csattan - halálbiztos fogamzásgátlás.
Az ők-élmény biztonságos, mert végtelen. Nem azért, mert messze fut, hanem azért, mert körbeér minden héten. A plázák vasárnap is nyitnak. Az önélmény veszélyes. Ha a szerelem – bármi – elmúlik, mert elmúlik, akkor is ott marad az én. És ha nem állt semmi másból, akkor ott áll üresen. Prométheusznak olyan feleséget teremtettek az istenek, aki csak akkor létezett, ha Prométheusz éppen ránézett. Ha levette róla a tekintetét, a semmibe foszlott. A trükk nem vált be – Prométheusz még nem szerette a szappanoperákat. Amikor egy fényes edény segítségével meggyőződött arról, hogy a nő a háta mögött széthullik, ellopta a tüzet az embereknek.
Vissza az önélményhez. Az önélményhez az élmény kevés. Akármennyi az adrenalin, ha nincs „ön(magam)” (self, Selbst, akármi), az egész elfolyik, a tüzes bor a homokba ömlik, a nő (férfi) a semmibe foszlik. Önmagunk az edény, ami felfogja a szerelmet. Személyiségfejlődés – mondja bölcsen a pszichiáter és a különféle lógusok (pszichoszocio, stb.) De csak az fejlődhet, ami létezik egyáltalán. A személyiségfejlődésben alapvető mechanizmus a mintakövetés – mondják megint csak bölcsen lógusáterék. Aki anyai mesék tején lóg, az akár túlléphet e mai kocsmán. De vajon hová lehet továbblépni tünciféle fémanyák szilikonján lógva?!
Utolsó kommentek