HTML

Művészeti Akciócsoport

Ódium, mint valaminek a kellemetlen következménye, átka. A lét ódiumaként létrejött kérdésfelvetések, válaszok jelennek meg itt. Nemcsak azok, melyeket e művészeti csoport mutat meg akcióival, hanem a jelen művészeti életében részt vevők akciói is. Időnként a múlt merész művészeinek, gondolkodóinak a tettei, gondolatai is.

Indavideó

Utolsó kommentek

Friss topikok

A spontaneitás művészete avagy a véletlen mint ódium

Ódium-art 2009.10.09. 21:53

A spontaneitás művészete, avagy a véletlen mint ódium

A debreceni Szegecses esete
(DASZSZ 2009. Ágens Társulat: IRA)
 
Csakúgy, mint eddig, az Alternatív Színházi Szemlén, Debrecenben is úgy kezdtem az IRA című előadásunkat, mintha a nézők megleptek volna, s kérdőre vonom a beengedőket illetve a helybéli technikusokat, a színházi apparátushoz tartozókat. Tudom, nehéz állni a sarat. Egyrészt ilyenkor keresetlen és természetes módon áramlik belőlem a düh, másrészt minden lehetséges helyben született asszociációt és humorforrást felhasználok a tétova, majd sokszor visszabeszélő, a ’már megint az Ágenssel van baj’ alap attitűdöt képviselő nézőknek. E düháradatba beszállt egy odatévedt fiatal punk, ki, saját, később tett vallomása szerint, még nem járt színházban. Végigkommentálta az előadást, kérdéseket tett fel a nézőknek, a mobiljával képet és filmet rögzített, amit azonnal megosztott, majd megvitatott a barátaival. Gyakorlatilag élőben közvetítette és dokumentálta az Ira-t. Fontos dramaturgiai pontokon dramaturgiailag pontos megjegyzéseket tett.  Aznap éjszaka többször csöngött a telefonom, kérdéseket tettek fel az eseménnyel, kapcsolatban, éjjel kettőkor jött az utolsó és kétséget nem ismerő telefon, Miklós Melánia dramaturg állította, hogy ő tudja, hogy ez a társulatom Ódium-artos akciója volt, hiába mondok bármit is, összerakta a képet és nem csak ő, hanem többen is biztosak abban, hogy az egész zavaró műveletet, én szerveztem. Nem én szerveztem. A sors lökte elém.
Megjelent egy kritika, Az alternativitás mindenkié címmel, mely egésze e történetre építi a XV. Debreceni Alternatív Színházi Szemle összefoglaló elemzését. Majd egy másik (Szobaszínházon innen, kőszínházon túl), mely szintén fontos és megemlítendő elemnek tekinti a punk (Szegecses) magánakcióját. Ez érdekes, Az állam őreinek a nevelése Ódium-artos akciónkkal is kapcsolatos (1. akció), kérdéseket vet fel. Mi az, ami fölkelti a tömegek figyelmét? Ugye egy véres incidens felkelti a tömegek figyelmét? Ugye egy punk fiú renitens kommunikációs tréningje felkelti a tömegek figyelmét? Pro-kontra, idehúz, majd odahúz. 'A kutyára! Észre se vesszük, hogy egészen megtisztítottuk államunkat, amelyről épp az imént mondtuk, hogy ledér életet folytat.’1
Ágens
  
1. in Platón: Állam

Címkék: szemle művészet sors ira alternatív szegecses ágens színházi ódium art miklós melánia ágens társulat az állam őreinek a nevelése xv. debreceni daszsz az alternativitás mindenkié

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odiumart.blog.hu/api/trackback/id/tr51439588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása