Születésünkkor az egység jegyeit hordjuk, egyek vagyunk anyánkkal, a bennünket befogadó világgal, az anyatej ízével, értjük a mosolyt, az ölelést, a fürdővíz melegét, a takaró és az elalvás előtti sírás vagy ringatás ütemét. Értjük a hangot, a hívást, ébredj, aludj, egyél, fürödj, ölelj, szeress és bújj. Az Egy képviseletében érkezünk és az elkülönülés igájában végezzük. Másságunkat, önállóságunkat, féktelen különállásunkat bizonyítva küzdünk a magunk öröméért, azaz a magunk a többittől elválasztó személyiségjegyeiért. Én vagyok. Én ez vagyok. Nem te vagyok. Én én vagyok. Nem változtatsz meg engem. Fogadj el, olyannak, amilyen vagyok. Különállásunk önmagunk érvényességének bizonyítéka, másságunk fura magánmitológiánk része. Más vagyok, mint te. Különállásunk vágya ítéletet szül. Megítéllek és te, megítélsz engem. Saját identitásérzetem ’határozott’ iránya miatt mássá festem a többi embert. Idegenné teszem magam az elkülönülésemmel, és idegenné teszlek téged a magatartásommal. Kihúzom magam, beigazítom a mosolyomat, befogadlak, befogadlak – mondom magamnak, majd a te befogadásodra már nincs helyem. Megkerüllek, körbeszaglászom a territóriumodat, a te húgyod szaga erősebb, mint az enyém. Erős vagy, más vagy, én gyenge vagyok, az én erőm a gyűlöletemben és ítéletemben rejlik. Félek tőled ’fekete ember’; undorodom, mert buzi vagy; zsidó, add a pénzed; cigány, ne lopj; néger, más a szagod.
Tiszta és ártatlan vagyok.
Ágens
Utolsó kommentek