Ódium-art Művészeti akciócsoport 2009. október 21.
Darida Veronika – 21. századi színház szeminárium, ELTE Esztétika Tanszék
Részlet a beszélgetésből
Ágens (rendező, színész): Az első akciónknál (Az állam őreinek a nevelése) több veszélyforrás tartott állandó feszültségben bennünket. Azt képtelenség kontrollálni, ha valaki hirtelen előkapja a mobilját és kihívja a mentőket, vagy a rendőröket. Mit csinálunk akkor, ha jön a kamu és az igazi mentő, majd a kamurendőr, s az igazi. Hosszú távon meghatározó, komoly probléma állhatott volna elő, amennyiben egy nem beépített rendőrnek támadok. (Meg kell támadjam a rendőrt ahhoz, hogy megbilincselhessen.) Ráadásul nem volt engedélyezve az akció, a kerületi rendőrkapitányság elutasította a kérelmünket. Hál’ Istennek, ez nem történt meg! Több veszélyes felülete volt az előadásnak, melyre egész egyszerűen nem lehetett felkészülni és nem lehetett lepróbálni, ki kellett szolgáltatnunk magunkat az esetlegességnek.
Madák Zsuzsanna (dramaturg, színész): Mégis összeállt. Ez egy egyszeri alkalom, ráadásul nem próbálható. Arra is fel kellett készülnünk, hogy a nézők 360 fokban követik az eseményeket, egy .jpg)
filmen egy kaszkadőrjelenetet egy bizonyos kameraszög-re komponálnak, hogy hitelesnek tűnjön, ebben az esetben ilyenről szó sem lehetett, az esésnek minden oldalról valódinak kellett, hogy látszon. Egy másik rizikófaktor, amivel számolnunk kellett: bárki beleavatkozhat az akcióba, befuthat, rátámadhat az Ágensre, hogy megvédjen engem, például. Az Amy-projektnél sem lehetett tudni, hogy egy banda lerohan-e, hogy autogramot kérjen, nincs fal, hogy elválasszon tőled, mint nézőtől, engem a színészt. Ahogy betüremkedünk az utca életébe, onnantól kezdve nincsenek szabályok, hogy miként szokás viselkedni, ki mit tehet és mit nem, bárki csinálhat bármit és beléphet a történetbe.
filmen egy kaszkadőrjelenetet egy bizonyos kameraszög-re komponálnak, hogy hitelesnek tűnjön, ebben az esetben ilyenről szó sem lehetett, az esésnek minden oldalról valódinak kellett, hogy látszon. Egy másik rizikófaktor, amivel számolnunk kellett: bárki beleavatkozhat az akcióba, befuthat, rátámadhat az Ágensre, hogy megvédjen engem, például. Az Amy-projektnél sem lehetett tudni, hogy egy banda lerohan-e, hogy autogramot kérjen, nincs fal, hogy elválasszon tőled, mint nézőtől, engem a színészt. Ahogy betüremkedünk az utca életébe, onnantól kezdve nincsenek szabályok, hogy miként szokás viselkedni, ki mit tehet és mit nem, bárki csinálhat bármit és beléphet a történetbe.Egy hibát azonban elkövettünk, nem hagytunk operatőrt a standnál és az akció környéken, a szereplőket követtettük velük. Nem rögzítettük az ottmaradtak kérdéseit, reakcióit. A barátaink beszámolóiból tudjuk, hogy sokan álltak a vér fölött, s egyikőjük meg akarta kóstolni, hogy valóban vér-e.
Hermann Veronika (felkért külső szakmai megfigyelő, szakíró): Én ott maradtam az akció után, hasonló dolog történt, mint az Amy Winehouse-os fórum esetében. Egyre több ember gyűlt körénk, akik 
magát az előadást és az akciót sem látták, és mégis mindenkinek kialakult valamely nagyon okos állásfoglalása a történtekről. Mindenki a véleményét hangoztatta és különféle, egyébként egy pillanat alatt pro és kontra megdönthető argumentációkat villantottak föl, hogy ez valóság volt-e vagy sem. Az egészben ott rezgett egy a magyarországi véleménynyilvánításra jellemző, baljós báj, a ’dögölj meg’, ’kurva anyád’, ’nekem van igazam’ mondatfoszlányok, nyilvánvaló ostobaságok hangzottak el. Az Amy-projekt és ez is, azt mutatja, hogy a triviális, sarkos médiaelméleti közhely igazolta önmagát, vagyis hogy a látvány fikciója az, amit elhiszel. Ez az epilógus megnyitott egy másodlagos narratívát a szereplők között, akik szereplőkké váltak maguk is azáltal, hogy a vérrel kacérkodtak, meg ahogy egymással kommunikáltak. Például: valaki előállt azzal, hogy ő már látott igazi fegyvert és a rendőrnek nem olyan volt, vagy egy másik személy látott igazi esést és ez nem az volt, egy harmadik ráfelelt, hogy a kislány elesett és igazi vér volt körülötte. Más meg odakiabált, hogy a mentők nem érnek ki két perc alatt, egy bennfentes rászólt, hogy de, de mert itt sorakoznak a fesztivál miatt. Nagyon érdekes volt az emberek viselkedését tanulmányozni, már a megfigyelő paradoxona is látszott rajtuk, élvezni kezdték a helyzetet. A pletyka mechanizmusa működött, csak egy kissé eltávolított pletyka.
magát az előadást és az akciót sem látták, és mégis mindenkinek kialakult valamely nagyon okos állásfoglalása a történtekről. Mindenki a véleményét hangoztatta és különféle, egyébként egy pillanat alatt pro és kontra megdönthető argumentációkat villantottak föl, hogy ez valóság volt-e vagy sem. Az egészben ott rezgett egy a magyarországi véleménynyilvánításra jellemző, baljós báj, a ’dögölj meg’, ’kurva anyád’, ’nekem van igazam’ mondatfoszlányok, nyilvánvaló ostobaságok hangzottak el. Az Amy-projekt és ez is, azt mutatja, hogy a triviális, sarkos médiaelméleti közhely igazolta önmagát, vagyis hogy a látvány fikciója az, amit elhiszel. Ez az epilógus megnyitott egy másodlagos narratívát a szereplők között, akik szereplőkké váltak maguk is azáltal, hogy a vérrel kacérkodtak, meg ahogy egymással kommunikáltak. Például: valaki előállt azzal, hogy ő már látott igazi fegyvert és a rendőrnek nem olyan volt, vagy egy másik személy látott igazi esést és ez nem az volt, egy harmadik ráfelelt, hogy a kislány elesett és igazi vér volt körülötte. Más meg odakiabált, hogy a mentők nem érnek ki két perc alatt, egy bennfentes rászólt, hogy de, de mert itt sorakoznak a fesztivál miatt. Nagyon érdekes volt az emberek viselkedését tanulmányozni, már a megfigyelő paradoxona is látszott rajtuk, élvezni kezdték a helyzetet. A pletyka mechanizmusa működött, csak egy kissé eltávolított pletyka. Ágens: Majdnem a Blikk címoldalára kerültünk, felvételünk van arról, hogy a Blikk egy újságírója diktálja az anyagot a szerkesztőjének, azzal, hogy mindjárt küldi a fotókat is, csak kifelé menet belekeveredett egy kételkedő szakmai csoportba, akik lebeszélték a történet valóságosságáról, majd a helyi rendet felügyelő biztonságiaktól nyilvánvalóan megkapta a kellő felvilágosítást. Nagyon kevesen múlott, hogy a történet átment-e a szűrőn vagy sem. Az elkövetkező akciókban nagyon oda kell figyeljünk, hogy ne lehessen leellenőrizni a dolog igazságtartalmát.
Madák: Nem kellett volna jogi úton kijárni az engedélyt, illetve „nem engedélyt”.
Ágens: Talán, igen. Valójában nem mondhatom meg, hogy mire kérem, s így nem kapom meg, ha megmondom, akkor meg azért. Érdekes helyzet. Úgyhogy a jövőben ezt mindenképpen el kell tudnunk kerülni.
Beszéltünk arról, hogy mi az Ódium-art lényege, amikor már a művészet is álcázza magát, mikor nem egyértelműen szembesülsz azzal, hogy miben vagy benne, a színház is álcázza magát, és neked kell megfejtened azokat a kódokat, hogy pro vagy kontra élvezed, fogadod el, érted meg azokat a jeleket, melyeket felajánlunk Neked. Azaz, mi tekinthető színháznak. Másrészt mi tekinthető hitelesnek? S a fő kérdés, de ebbe ne menjünk bele, mi tekinthető hírnek, stb… mi munka van abban, hogy valami hírként bekerüljön egy hírportálra, mi stratégiai felkészülés, tudjuk, hogy már a politikus sincs, nem létezik, hanem egy brand munkáját láthatjuk benne, egy felépített, beszélő, de mások szövegeit olvasó szónokot, karaktert, életet, egy gyorsérlelésű mitológiai figurát, aki ha jól sikerült termékké válik, beilleszkedik a már előre róla kialakított képbe, betölti a formát, s tudtunkon kívül, úgy szavazunk rá, mint egy termékre. Jelöld x-el azt a sampont, amit a legszívesebben használsz. Persze, ha az adott sampon reklámmal kelsz és fekszel, akkor nyilván legalább egyszer ki fogod próbálni, s ha még átmeneti időkig selymessé is teszi a hajadat, nyilvánvaló oda kanyarítod az x-et. Aztán, hogy hogyan lehet eldönteni egy hír igazságtartalmát vagy épp hogy a nem igazságtartalmát. Mi jut eléd, mint hírfogyasztóhoz, s te miként döntöd el, hogy elhiszed vagy sem? Azzal döntesz, hogy melyik oldalon állsz, jobb vagy baloldali vagy? Igen, az alapján döntesz. S az azért elég kemény.
Egy hallgató: Előbb utóbb meg fognak jegyezni Benneteket, s már nem sikerül majd sehol sem akcióznotok.
Ágens: Óh, már megjegyeztek, ezen túl vagyunk. De gondold el, egyre ügyesebbnek, körültekintőbbnek kell lennünk.
Madák: És más formákban kell megjelennünk. Az Amy projekten rajtam volt ez a nyaklánc (Ódium-art), melyet az Ágens később megkapott. A nyakában volt végig a Platón akció alatt, s az ottani projektet is látók sem rakták össze a képet. Az nem bejelentett akció volt, itt egy bejelentett előadás volt, ami nem bejelentett akcióba torkollt.
Ágens: Minden egyes akció egy premier. Ugyanúgy fel kell készülnünk jelmezzel, díszlettel, forgatókönyvvel, szöveganyaggal, 
szövegtanulással, kellékekkel, dra-maturgiával, szervezéssel, stb… Ez az egy évre tervezett sorozat, rájöt-tünk, minimum két évig fog tartani. Az, amivel foglalkoz-nunk kell, a világ újra és máshogy felfedezett szegmenseit mire végig ódiumozzuk, minimum két év. Ráadásul, eljutottunk oda, hogy már minket keresnek meg művészeti csoportok, hogy mit kéne megódiumozni. Találjunk ki erre a problémára valamit, mert ezt feltétlenül meg kell ódiumozni. Művészek felajánlják az előadásaikat, hogy valahogy szálljunk be a dologba, s ódiumozzuk meg azt a helyzetet, amiben ők vannak. Ha van ötletetek arra, hogy mit lehetne megódiumozni, mit lehetne ellökni, elindítani valamely más irányba, vagy felhívni rá a figyelmet, szóljatok. Egy egészen más oldalról megvizsgálni egy történet, figyelmet generálni körülötte, kinevettetni, vagy egy ügyesen elrejtett oldalát előcsalogatni egy helyzetnek. Egy új fogalom született: a megódiumozlak. Vigyázz, mert megódiumozlak!
szövegtanulással, kellékekkel, dra-maturgiával, szervezéssel, stb… Ez az egy évre tervezett sorozat, rájöt-tünk, minimum két évig fog tartani. Az, amivel foglalkoz-nunk kell, a világ újra és máshogy felfedezett szegmenseit mire végig ódiumozzuk, minimum két év. Ráadásul, eljutottunk oda, hogy már minket keresnek meg művészeti csoportok, hogy mit kéne megódiumozni. Találjunk ki erre a problémára valamit, mert ezt feltétlenül meg kell ódiumozni. Művészek felajánlják az előadásaikat, hogy valahogy szálljunk be a dologba, s ódiumozzuk meg azt a helyzetet, amiben ők vannak. Ha van ötletetek arra, hogy mit lehetne megódiumozni, mit lehetne ellökni, elindítani valamely más irányba, vagy felhívni rá a figyelmet, szóljatok. Egy egészen más oldalról megvizsgálni egy történet, figyelmet generálni körülötte, kinevettetni, vagy egy ügyesen elrejtett oldalát előcsalogatni egy helyzetnek. Egy új fogalom született: a megódiumozlak. Vigyázz, mert megódiumozlak! Képzeljétek el, hogy ez micsoda kihívás! Egy olyan helyzetben, mikor még csak három akción vagyunk túl, már gyanakodnak, s mit tesznek majd, mikor a hátunk mögött lesz 10-15 akció. Amikor megjelenünk valahol feltételezik, hogy valami történni fog. Föl sem merül az ellenkezője. Egyre hitelesebbeknek kell lennünk. Micsoda direkt módon gerjesztett és előírt fejlődési lehetőség! Hihetetlen embereket sikerült bevonnunk a munkába, s azt gondolom, a visszajelzésekből is azt érzem, hogy jó úton járunk. Társadalompolitikai, egészségügyi, szociálpolitikai kérdésekkel is fogunk foglalkozni, de elsődlegesen a médiaelméleti és a színházelméleti kérdések érdekelnek bennünket.
Madák: Nem az a lényeg, hogy botrányt gerjesszünk, hanem hogy olyan provokatív kérdéseket tegyünk fel, melyek a mindennapjainkat érintik.
Darida Veronika: Ezek az akciók hatnak a munkamódszereitekre? Gondolom, ezután nehéz lesz visszamenni a kőszínházba.
Ágens: Nem, egyre jobb lesz. Olyan technikákat sajátítunk el, miközben szereplőivé leszünk e helyzeteknek, melyre a nagy és 
független színházban nincs lehetőség, hogy kipróbáljuk. A kiszolgáltatottságról, az irányításról, a manipulációról, a színházról. El lehet játszani, jaj, jön a tömeg, filmen is meg lehet csinálni, de egész más, amikor a statiszták hömpölyögnek, s őket a rendező asszisztens egy ordítással megállíthatja, itt nincs ilyen. Nekünk ezt meg kell tudnunk oldanunk. Az ilyen történetek fejlesztik a rögtönzési készséget, és hiába készülünk fel mindenre, fogalmunk sincs, hogy valójában ott mi fog történni. Nem lehet pontos dramaturgiával dolgozni. Rögtön föl kell ismernünk egy alakuló helyzetet, rám néz valaki, vajon betámad, vagy nem támad be, azonnal regisztrálnom kell, hogy miben vagyok benne és az összes lehetséges irányt egy időben, bár én kelesztettem a tésztát, nem biztos, hogy én is sütöm ki. Abban a pillanatban döntenem kell, hogy ha valaki rám néz, vagy odajön, megszólít, nekem hogyan kell reagálnom úgy, hogy ne keletkezzék baj, és a történet maradjon meg a színház keretein belül. Olyan eseményben nem akarunk részt venni, mely elmegy valamely kontrollálhatatlan irányba.
független színházban nincs lehetőség, hogy kipróbáljuk. A kiszolgáltatottságról, az irányításról, a manipulációról, a színházról. El lehet játszani, jaj, jön a tömeg, filmen is meg lehet csinálni, de egész más, amikor a statiszták hömpölyögnek, s őket a rendező asszisztens egy ordítással megállíthatja, itt nincs ilyen. Nekünk ezt meg kell tudnunk oldanunk. Az ilyen történetek fejlesztik a rögtönzési készséget, és hiába készülünk fel mindenre, fogalmunk sincs, hogy valójában ott mi fog történni. Nem lehet pontos dramaturgiával dolgozni. Rögtön föl kell ismernünk egy alakuló helyzetet, rám néz valaki, vajon betámad, vagy nem támad be, azonnal regisztrálnom kell, hogy miben vagyok benne és az összes lehetséges irányt egy időben, bár én kelesztettem a tésztát, nem biztos, hogy én is sütöm ki. Abban a pillanatban döntenem kell, hogy ha valaki rám néz, vagy odajön, megszólít, nekem hogyan kell reagálnom úgy, hogy ne keletkezzék baj, és a történet maradjon meg a színház keretein belül. Olyan eseményben nem akarunk részt venni, mely elmegy valamely kontrollálhatatlan irányba. Darida Veronika: Érzékeltétek, hogy a nézői magatartás is megváltozik veletek szemben? Máshogy mennek majd rátok a színházba is.
Ágens: De igen, de ez majd csak hosszú távon vizsgálható.
Madák: Volt egy érdekes esetünk, a Platón előadásunk még sehol sem volt, a debreceni Alternatív Színházi Szemlén játszottuk az Ira című előadásunkat. Vasárnap este 11-kor kezdődött, gondolhatjátok, hogy nem sok debreceni lakos megy alternatív színházi előadást nézni ilyenkor, tehát a nézők a szemle részt vevőiből álltak, s ebbe keveredett egy helyi punk, Szegecses. Ő, mint később kiderült, még nem járt színházban, végig kamerázott, beszélt, fölhívta a barátait, elmondta, hogy valamely szektagyűlésen van épp, nagyon flash, fotókat küldött, végigkommentálta a darabot.
Ágens: Élőben közvetítette az előadást, kiabált, halló, halló, nézd, nézd, mi van ott, úristen, jézusom, operában vagyok, stb… A legemelkedettebb csöndbe súgta bele, hú, bazd meg, nézd mit csinál…
Madák: A szakmai közönség végig a Szegecsest figyelte, s konstatálták, hogy milyen jó Ódium-artos ötlettel álltunk elő.
Ágens: Én dühöngtem, hogy miért nem viszik ki, kikérem magamnak ezt a helyzetet. A nézői reakciókból kiderült, azért mert azt hitték, hogy az előadás része. Tehát innentől kezdve bármi történik velem, leütnek, elvisznek, beleesem, eltöröm, kirabolnak, stb…, mind azt fogják gondolni, hogy óh, ez az Ágens Ódium-artos akciója ismét. Belekerültünk egy ilyen kiélezett helyzetbe, ahol is már nem visznek ki egy nyilvánvalóan randalírozó figurát az előadásunkról, mert az hiszik, hogy hozzá tartozik. Éjjel kettőkor hívtak fel utoljára, hogy beépített emberem volt vagy sem. Szerinted? – kérdeztem. Természetes, hogy beépített volt, jött a válasz. Az Isten sem mossa le rólunk többé, hogy akció volt. Megjelent egy kritika, mely a szemle egészét e történet fényében elemzi. Az azért nagy dolog, hogy a Szegecses beemelte magát a színháztörténetbe. Majd a második akciónk alkalmával megvizsgáltuk, hogy mi történik akkor, ha beépítünk egy ilyen figurát az előadásunkba, s érdekes mód, a nézők negligálták az álSzegecsest, aki pedig nagyon jól állta a sarat.
Utolsó kommentek