HTML

Művészeti Akciócsoport

Ódium, mint valaminek a kellemetlen következménye, átka. A lét ódiumaként létrejött kérdésfelvetések, válaszok jelennek meg itt. Nemcsak azok, melyeket e művészeti csoport mutat meg akcióival, hanem a jelen művészeti életében részt vevők akciói is. Időnként a múlt merész művészeinek, gondolkodóinak a tettei, gondolatai is.

Indavideó

Utolsó kommentek

Friss topikok

3. akció: A revizoronline.hu szemszögéből

Ódium-art 2009.12.02. 21:38

KORTÁRS KODÁLY-MÓSZER

Ágens Társulat: Ágens és a Kodály-módszer

2009.12.01.

Ágens és társulata a Kortárs Drámafesztiválon színpadi elemeket is felhasználó koncerttel tálalta véleményét a Kodály-módszerről. Talán még nem dobják végleg a süllyesztőbe, hiszen az együttesük neve is ez, nem csak a „darab” címe. ZIPERNOVSZKY KORNÉL CIKKE.

A színházterembe lépve, kamerák kereszttüzében, egy közvélemény-kutató statisztikus kérdésére szemrebbenés nélkül azt feleltem: nem vallom magam indiánnak. Válaszom minden eredetiséget nélkülözött, de én ezt is bátran vállaltam, mert ezen az estén a kreativitást éppen attól vártam, aki kérdezett: Ágenstől és zenésztársaitól. Az énekesnő/színésznő és Philipp György énekes/karmester/zeneszerző vezette csapat az előadás címével kilátásba helyezte, hogy úgy megénekelteti a közönséget, mint valami Bobby McFerrin, ezért amikor a határozott statisztikus engem a közönséget kettéválasztó kordon előterében ültetett le, felrémlett bennem: remélem, hogy a mezzóba kerültem. De eszembe jutott, hogy már mutáltam, sőt már a Jeunesse-ben sem énekelek, ahol tenor voltam egy darabig, csak... de most nem erről van szó.

Amikor a Kodály-módszert a korábbiaknál változato-sabb zenei hatásoknak kitett fiatal generáció teszi mérleg-re, nyilván az amatőr- és iskolai kórusmoz-galom köny- nyűsége tűnik fel először. A műsorlap fo-galmazásából arra lehet következtetni, hogy a virtuóz Philipp erős szkepszissel viseltetik az ilyesmi iránt. A darabok kommentárjai kultúrpolitikai röpiratnak is beillenek. Az előadásban pedig néhány oldalvágás a zeneszerző Kodálynak is kijut, amikor az örökzöld kórusrepertoár egy részének eltorzított, gyengéiket vagy porosságukat felnagyító, de nem megsemmisítésüket célzó előadásával szembesülünk. A madrigál tisztaságát érvényes mintának tartó Philippék gesztusa engem kicsit azokéra emlékeztet, akik fintorral fordítják el a fejüket egy barokkizált középkori templom díszítése láttán, mondván, hol van ez az eltűnt gótika szépségéhez képest?

Az „interjúzás” közben már skáláznak az énekesek és a basszusklarinétos, amiből ugyancsak puha átmenettel kinő az első darab. A rekedtségtől óvásért esedező középkori fohászt, majd az ismert kánont Philipp mellett Dezső Sára alt és Szakács Ildikó szoprán, valamint a hozzájuk énekléssel is csatlakozó hangszeresek adják elő: a klarinét mellett a dobfelszerelésnek és a Casio szintetizátornak jut később komolyabb szerep. Az együttes az előadás közben kifigurázza a szolmizációs jelek esetlenségét illetve többértelműségét, ami rettentő komikus, bár kicsit sekélyes. Ágens felettük és mellettük agitál, választott nevéhez méltó fűtöttséggel. Énekhangját szinte számonként változtatja, a választott szerep-körnek megfelelően, csodálatra méltó változatosságot produkálva a gyors váltásokban is. Ágens hol szólista és kórustag – emlékezetes a belépéssel lemaradó, tátogó, fonalat felvenni képtelen kórustag alakítása –, hol rezonőr, árnyképe a többi szólistának, majd ellenpont, sőt ellenfél, sosem olvad bele a tuttiba, amit persze domináns megjelenése eleve kizár. Ágens szabad, az atonálisba is átcsapó, négy szóló improvizációt is előadott: a Csendes jelzésűben már megelőlegezte az elementárist, amely az Ordítósban ki is tört. Ezt a már tőlük korábban is hallott Maya variációk követték, hihetetlen torokhangokkal, hogy az A.E. Bizottság-szövegeire és dada-felfogására emlékeztető anti-áriával teljesítse ki szólóciklusát.

Bár a kordon elé kerültem, megúsztam: engem nem szólított ki a mikrofonnal a szigorú statisztikus a műsor végén. Szerencsére a széksorok közül két igazi énekes keveredett elő: Palya Bea és Oláh Ibolya, akiket Ágens biztatott, hogy improvizáljanak, de erre csak Palya vállalkozott, majd szólót énekeltek, autentikus népzenével teljessé téve a felvonultatott zenei stílusok spektrumát. Némi malíciával persze azt is mondhatnánk: aligha véletlen kiválasztásuk újabb cáfolata a demokratizáló zeneoktatási felfogásnak (hogy mindenkié lenne). Nem, az éneklést hagyjuk a profiknak. A nézőstatisztika, amit Ágens már szerepéből szándékoltan ki-kiesve utóhangként felolvasott, viszont éppen az intoleráns és egyre inkább xenofób társadalom kemény bírálata volt.

Az intenzív és sosem unalmas előadás olykor nem tudta elkerülni a belterjességet. Ugyanis a kórusművek összehasonlításához többet (magyarázatot) és kevesebbet (a sorjázó műveknél) kellene adni a közönségnek, még egy éjszakai Merlin-beli esten is. A tizenöt bepróbált darab és az improvizációk szellemes, ironikus, helyenként fölényes előadása nem teljesen tudta illusztrálni a kiáltvány magas esztétikai céljait; kétlem, hogy a közönség a transzcendencia zeneszerzői megvalósításának mély és sekélyes vonulata között meg tudta húzni azt a vonalat, amelyre Philippék gondoltak. Nehezítette a cél elérését, hogy a zenekar és énekkar néha nem intonált együtt, főleg a szintetizátor nyersesége volt feltűnő, amikor a kórussal kellett volna egyszer-kétszer összetalálkozzon. 

Fotó: Kővágó Nagy Imre

Címkék: ágens kodály módszer ódium art ágens társulat szakács ildikó philipp györgy 3. akció cser ádám bartek zsolt dezső sára bubnó márk revizoronline.hu zipernovszky kornél ágens és a

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odiumart.blog.hu/api/trackback/id/tr611569852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.