HTML

Művészeti Akciócsoport

Ódium, mint valaminek a kellemetlen következménye, átka. A lét ódiumaként létrejött kérdésfelvetések, válaszok jelennek meg itt. Nemcsak azok, melyeket e művészeti csoport mutat meg akcióival, hanem a jelen művészeti életében részt vevők akciói is. Időnként a múlt merész művészeinek, gondolkodóinak a tettei, gondolatai is.

Indavideó

Utolsó kommentek

Friss topikok

0. akció Amy-projekt egy felkért, külső elméleti szakíró szemével

Ódium-art 2009.09.05. 19:29

Hermann Veronika felkért külső elméleti szakíró

„Szerintem ő az”

Fikciós identitások a fogyasztói kultúra kontextusában
– Kivonat egy készülő hatástanulmányból –
 
„Ön jelenségként érdekel minket. Ön saját sorsának manökenje. Ön ajánlat és ellenajánlat. Ön sztár.”1] – hangzik Hajas Tibor Öndivatbemutató című filmjének egyik emblematikus passzusa, amely a megfigyelő paradoxonával operálva (többek között) az emberek hírnév és láthatóság iránti vágyáról ad groteszk képet, miközben dokumentum és fikció sablonjait egymás ellen kijátszva szünteti meg akár a valódi, akár a műfaji referencia bizonyosságát. Az Ódium-art csoport nulladik, „Amy Winehouse Budapesten” elnevezésű akciója hasonló módon keveri össze a valóság különböző szintjeit, miközben bemutatja, hogy a látvány fikciójában a megfelelő elemekkel fölszerelkezve bárkiből lehet sztár, legalábbis egy időre mindenképpen. Amy Winehouse az utóbbi időben korántsem – egyébként kiváló – hangjával és dögös számaival, hanem inkább magánéleti botrányaival és különféle szenvedélybetegségeivel kelt feltűnést. Ameddig a valódi sikert hozó Back to Black című album megjelenésekor mindenki hangjáról és tehetségéről beszélt, addig ma már azzal foglalkozik a média és a rajongótábor, hogy hány kilót fogyott a cracktől, hízott a sörtől, és hírértékű, ha egy koncertet végig tud énekelni anélkül, hogy elfelejtené saját dalainak szövegét. Az Ódium-art bevezető akciójában azt vizsgálta, hogy valaki, aki Amy Winehouse-nak látszik milyen reakciókat vált ki az utca emberéből, illetve hogy a feltűnés hírére milyen gyorsan indul be a média láncreakciója a különböző (ezúttal leginkább online) felületeken, amely a hírtől a videómegosztó portálokhoz, blogbejegyzésekhez és kommentek sokaságához vezet. Az akció egyszerre volt színház és bűvészet, médiacsíny és szociológiai felmérés, a reakciókat pedig – számukhoz képest – viszonylag könnyű csoportosítani, ahogyan azzal a későbbiekben még részletesebben fogunk foglalkozni.
            Jóllehet a nyugati kultúrában az elmúlt évszázadokban is léteztek hősök, vezetők, akár negatív legendák is (például Robin Hood, a bakonyi betyárok, akiknek jelenlegi megfelelőjeként a „viszkis rablót” szokás emlegetni), akik a tömegből kiemelkedve példát, vigaszt, elégtételt vagy egy másik élet lehetőségét jelentették az emberek számára, a mai értelemben vett sztárkultusz a szekularizáció térnyerésével, a 20. század történelmi traumáira adott egyfajta reakcióként alakult ki. Míg korábban a tömegek a vallásban, istenképben és – például – a királyban, mint isten földi választottjában találták meg a mindennapi mágiát, mai átmedializált világunkban celebek léteznek, akik általában még csak nem is kiemelkedő képességűek, vagy különösen tehetségesek, hanem egyszerűen csak az agyunkba égett képek formájában folyamatosan jelen vannak a mindennapokban. A fogyasztói kultúra a második világháború után alakította ki ma is tapasztalható jellegzetességeit, azt is mondhatnánk, hogy kitermelte saját hőseit és mítoszait. A mítosz iránti vágy mellett celebkultúrát és az azt működtető intézményrendszert a legátlagosabb emberi tulajdonságok működtetik: kíváncsiság, információéhség, a leselkedés titkos öröme.
Az „Amy Winehouse” budapesti felbukkanását kísérő reakciók (a közömbösséget ezúttal nem ideértve) alapvetően kétfélék voltak: a hitetlenkedő elfogadás (lásd például egy lány telefonnal a Váci utcában: „Ezt nem hiszed el bazmeg itt van az Amy Winehouse, itt, a Váci utcán.”) és a kétkedő elutasítás (ugyan már, biztos nem lehet ő, ez csak valami majom aki felbérelt két testőrt). Ez a két kategória valójában közel áll egymáshoz, hiszen mindkettőnek az alapja a látvánnyal szembeni kétkedés és bizonytalanság, a kérdés csak az, hogy elfogadjuk-e valóságként a szemünk által konstruált fikciót. Az elfogadás és elutasítás ugyanis nem a külső jegyeknek szólt, sokkal inkább valamiféle belső világmagyarázó elv alakította ki az attitűdöt. Nem objektív jeleket kerestek, amelyek alapján igazolható vagy cáfolható lett volna a látvány, hanem adott, megmásíthatatlan képként értelmezték a látottakat. Aki hitt a szemének, vagyis meggyőzte a látvány, az csodálkozva bár, de elfogadta, hogy a drogbotrányairól híres angol énekesnő sétált el mellette, míg aki becsapásnak érezte a látványt azzal magyarázta a kétkedést, hogy mit keresne AW pont Budapesten, jóllehet a Sziget fesztivál még halvány indokot is adhatott a látogatásra. Az emberek a vártnak megfelelően külső, elsősorban a médiumok által adott normáktól vezérelve ítélték meg a látottakat, egy kép alapján, amit kialakítottak Amy Winehouse-ról, Budapestről, és saját magukról. Ezt kiválóan bizonyítja, hogy egyesek esküdtek arra, hogy Amy soványabb, mint az általuk látott figura, míg mások állították: az énekesnő sokkal kövérebbnek tűnik a képeken. „Szerintem ő az, úgy néz ki.” – mondta egy fiú a Vörösmarty téren, ezzel akaratlanul egy kulcsmondatot fogalmazva meg az esettel kapcsolatban. A kép, ami bennünk él, nem belülről fakad, hanem hatalmi diskurzusok (à la Michel Foucault) alakítják ki, megszüntetve ezzel a természetes kép és fogalom Rousseau óta problematikus kategóriáját és az önálló véleményalkotás létjogosultságát. Nem valamiféle szörnyű utópiát kell elképzelni, Orwell-i víziót hataloméhes disznókkal: elég csak a változó szépségideálokra és az egyre nagyobb méreteket öltő testkép-kultusz elterjedésére gondolnunk. Az vagy, amit megeszel, ha az update, az vagy amit fölveszel, ha menő, Amy Winehouse vagy, ha annak látnak, mert a legfontosabb, hogy az vagy, akinek láttatnak. Tizenöt perc hírnév igazán mindenkinek kijár.
 
[1] Ld. még HAJAS Tibor, Öndivatbemutató in uő. Szövegek. Sajtó alá rendezte és kiadta F. Almási Éva, Budapest, Enciklopédia, 2005, 195.
 
 

 

Címkék: média budapest portál kultúra színház sztár amy winehouse nyugati hírnév amy láthatóság hajas tibor láncreakció ódium art rajongótábor 0. akció amy projekt hermann veronika

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odiumart.blog.hu/api/trackback/id/tr151362442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.